Látni és
Láttatni a
Láthatatlant
Számomra fontos, hogy legyen a képnek üzenete
Ha röviden kellene megfogalmaznom, az a dolgom, hogy hidat építsek, hogy mások is érezni tudják azt, amit az adott pillanatban a modellem érzett.
Ám ez ennél sokkal mélyebb és nem is lehet ezzel a pár szóval letudni. Ki kell érdemelnem azt, hogy valaki megnyíljon előttem. Szinte minden ember rendelkezik falakkal és védőburokkal. Az adott pillanat foglalja magában az ember egész történetét. Mi emberek többségében nem azt az életet éljük amit igazán szeretnénk. Érthető, hogy egy idő után felébred a vágy bennünk, hogy láthassuk kik is vagyunk valójában. Személyes tapasztalatom ez az útkeresés, mert bár nagyon erős empatikus és kreatív képességgel áldottak meg az égiek, magamat kevésbé látom olyan tisztán mint az embereket. Az esetek többségében, túl látok a falakon, az élet lelki és testi próbatételein és látni, illetve láttatni tudom azt az energiát, ami ott van legbelül a rétegek alatt.
Természetesen van akinél csak a legfelsőbb réteget, vagy még azt sem látom. Mára már tudom, hogy ezzel sincs baj, mert ez azt jelenti, hogy nem én vagyok abban a pillanatban a megfelelő ember erre. Az emberábrázolást 3 fő kategóriára bontom, amik természetesen keverhetőek.
Nem vagyok varázsló, nincs semmi nagy titok. Egyszerűen csak nyitott szívvel és szeretettel állok a világhoz és az emberekhez. Mindenkit úgy szeretek és fogadok el, ahogy van. Nincsenek tabuk, nincs megfelelés. Senki sem tökéletes, mert a tökéletes mindenkinek a világában mást és mást jelent. Éppen ezért minden ügyfél különleges a számomra és egyedi. Megtisztelve érzem magam amikor valaki bizalmat szavaz nekem és szeretné látni az én szememen keresztül a valódi önmagát.
Egy nagyon erős kapcsolat ez két ember és a környezete között. Ilyen érzés számomra a fotózás.