top of page

Gyerekként űrhajós akartam lenni...

Bánhalmi Norbert fotóművész / profi fotós - Budapes & Bécs

Nos, mikor 1979 -ben megszülettem, szerintem senki sem gondolta volna, hogy egyszer majd fotós leszek, hiszen az informatika volt a fő szakterületem a középiskolában és a főiskolán is. Első képeimet még nagybátyámmal közösen készítettem 1999 -ben, Ő volt számomra a legjobb fotós.

 

Majd hivatásos katonaként szolgálati okokból kifolyólag, megismerkedtem a digitális fotográfiával és azonnal beleszerettem. Rengeteget tanultam és több mesterem is volt, akik segítettek az utamon és a mai napig is mellettem állnak. 7 évvel később, 2006 -ban létre hoztam a Magyar Honvédségen belül az első fotóstúdiómat. Ha csak röviden szeretne olvasni rólam, nézze meg a linkgyűjteményemet.

Kezdetben a party-, rendezvény- és az esküvői fotózás volt a fő témaköröm, s nagyon büszke vagyok rá a mai napig, hogy közel 5 év alatt több mint 100 ifjú pár szavazott nekem bizalmat. Majd 2008 -tól a Coca Cola -val való együttműködés következtében,  kreatív énem igazi kiteljesedését élhettem meg. Amit kezdettől fogva nagyon szeretek, az a HeadShot / Portré fotózás, és a New York-i munkáim inspirálása következtében pedig a divat és portfólió fotózás. 2014 -ben kerültem ki először New York -ba. Ez egy fontos mérföldkő az életemben. Olyan szakemberektől tanulhattam, akik hatására megtaláltam a "saját hangom". Azt a stílust, amit magaménak érzek, egyedi és elválaszthatatlan tőlem.

művészi akt fotózás, a számomra egy olyan különleges bizalmi utazás, ahol mind a Hölgyek, mind pedig Urak az út végén ahol jobban szeretni- és elfogadni tudják önmagukat. A téma kapcsán egy könyvem is megjelent, de erről majd később írok.

• 2018 volt az az év, amikor először éreztem, hogy szakmámon belül "megérkeztem". Óriási álmom vált valóra azzal, hogy fotósként, az Olympus | OM System világmárka egyik nagykövetévé választottak, ami az egyik legrangosabb szakmai elismerés egy fotós életében. Talán itt kezdődött el bennem az átalakulás és elkezdtem bátran művészi szemmel látni és láttatni a világot, és itt volt egy hosszabb időszakom, amikor blogokat írtam.

 

• 2020 -ban a Tihanyi Bencés Apátsághoz tartozó gyönyörű balatoni panorámával rendelkező Rege Galériájának kurátora lettem, amiből azóta a Samsung Magyarországgal közösen egy digitális galériát álmodtunk meg. Ezzel is segítve megannyi művész költséghatékony bemutatkozását.

• 2021 -ben az a megtiszteltetés ért, hogy a
Holland football válogatott, engem választott hivatalos művészi és reklám fotósának a magyarországi EB rangadó kampányaihoz. Ebben az évben egy különleges "best of" fotókiállítással ünnepeltem meg a 20 éves szakmai Jubileumomat. Azóta minden évben előrukkolok egy újabb témával és
 fotókiállítással.

• 2024 -től elkezdtem átadni a tudásomat. Megnyitottam a fotós mentor programomat és iskolámat 14 év feletti fiatalok és felnőttek részére, Bécsben a Bécsi Magyar Iskola keretein belül.

Nem gondoltam, hogy valaha könyvet fogok írni

Minden az első könyvvel kezdődött, ami teljesen átalakította az addigi világomat. Dr. Csernus Imre pszichiáter egy nekem címzett mondata indította el a lavinát, pedig csak egy portré képet kellett róla egy újságnak készítenem. Rá egy évre májusában napvilágot látott, egy különleges könyv, melyet Elek Erikával közösen hoztunk létre és az Ébredés az Új kezdet! címet kapta. Ebben a könyvben, nőgyógyászati daganattal műtött Hölgyek történeteit mutatjuk be, a  diagnózistól egészen odáig, hogy ismét igazi Nőnek tudják érezni magukat a megváltozott testi és lelki állapotuk ellenére. A 15 bátor Hölgyről aktfotók készültek, amiből egy rendhagyó fotókiállítás is megvalósult. A képek azóta a Veszprémi Onkológiai Centrumban kerültek állandó kiállításra.

 

Az első könyv hozta magával szinte azonnal a másodikat. A Vincent és Vincent író párostól, akik versekkel támogatták meg a fent leírt kiállítást, nagyon megtisztelő felkérést kaptam. Arra kértek, hogy a hamarosan megjelenő, Szösszenetek című verseskötetüknek készítsem el az illusztrációs fotóit, és filmjeit. Így, 2017 decemberében fél évvel az első könyv megjelenését követően, már egy újabbat foghattam a kezemben.

 

2018. júniusában, 13 hónappal az elsőt követve jelent meg a harmadik könyvem, melyet Vámos Miklóssal és Lénárt Évával alkottunk meg közösen, és a  A Nő világa címet kapta. Ez a könyv bekerült a könyvesboltokba, és ez  még a mai napig hihetetlen a számomra! Lényegében az Ébredés című könyv folytatásának tekinthető. Jelenleg egy új könyvön dolgozunk sokad magammal, aminek a témája szintén inkább a Hölgyeknek lesz fontos. 

bottom of page