20 évesen összekerültünk, 5 év múlva született az első lányom, és 5 év különbségekkel még két gyermek. Lett családi ház, kutya, macska, közös vállalkozás, nyaralások - minden menetrend szerint. A 10 éves évfordulónkra össze is házasodtunk. Látszólag gondtalan élet. Lehetett volna az?
Nem tudom, hol voltam ÉN húsz évig. Így utólag visszagondolva sem tudom. A pénzt mindig a férjem kereste, dolgozgattam a vállalkozásban, fizetesem is volt, de a fő feladatom észrevétlenül a gyerekek nevelése lett.
Imádom őket, kellettem nekik ahhoz, hogy olyanok legyenek, amilyenek ma. Önálló szárnypróbálgatásaimat sorra lenyestük az évek alatt.
A szexet szükséges dolognak tartottam, elsöprő élményeim nem igazán voltak. Elfogadtam, hogy biztosan ilyen vagyok, nincs mit tenni. A házasságban emiatt (is) több rossz "kritikát" kaptam, mint dicséretet. Az egyébként sem túl erős önbizalmam így szép lassan leépült minden téren. A férfiak jelzéseit, közeledését nem érzékeltem, be voltak záródva a csatornáim. Voltam közben szerelmes is: 10 évig plátóian és 5 évig beteljesülten, de titokban. Végül a bujkálás miatt kialudt mindkettőnkben a láng.
Az igazi öntudatra ébredésem 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor véletlenül kiderült, hogy a férjem évek óta megcsal. Ez önmagában is megrázott, de megdöbbentett a felismerés is, hogy nem tudok elmenni, nem tudom eltartani magunkat. A nagy drámák elmúltával rendeztük sorainkat, azóta lakótársakként, barátokként, békében élünk együtt. Ő nem akar menni, én az anyagiak miatt még nem tudok. Egyelőre.
Azóta próbálom építeni, megfejteni magam. Lassan megy, de már úton vagyok. Tudom már, hogy a szex mennyire jó is lehet: kiderült, hogy értő és gyöngéd kezek között működik a testem, határtalanul tudok kívánni, és önfeledten szeretkezni.
A #metoo kampány alatt előkerült egy, a tudatom legmélyére eltemetett, kisgyerekkori és egy kamaszkori emlék. Ezekkel magyárazatot is kaptam sok mindenre, többek közt arra is, hogy a szexualitásom miért ragadt le azon a kezdeti, kamaszkori szinten, amikor az intimitás még kimerül néhány izgalmas érintésben, amikor ennél többre nincs is szükség.
Mik voltak ezek az emlékek?
A szüleim dolgoznak, az öcsémre és rám a szomszéd Molnár bácsi vigyáz, én 5-7 éves kor között vagyok. Napszítta arcú, szikár öregember, ennyi maradt meg róla. Maga mellé ültet, azt mondja, hogy semmi rossz nem történik...legyek jó kislány, de ne mondjam el senkinek...talán cukrot is ad, a kezemet a melegítőnadrágjába, az alsógatyájába rakja, és kéri, hogy szorongassam a farkát. Az öcsém játszik, semmit sem vesz észre. Jó kislány vagyok. Nem tudom hányszor történt ez meg, de egyszer csak vége lett.
Közel tíz évvel később, a nálam nem sokkal idősebb barátnőm - látva, hogy 16 évesen még nincs fiúm - szervez egy randevút nekem egy 10 évvel idősebb férfival. Kíváncsi vagyok, elmegyek. Egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén találkozunk, a lakásuk melletti, körülbelül 2 négyzetméteres helyiségbe megyünk, neonfény, a földön matrac. Az ajtót bezárja, és kéri, hogy elégítsem ki orálisan. Nem durva, de határozott, nagy vörös farka ápolt, tiszta. A szomszédból áthallatszik a gyereke sírása, én pedig visszafojtom az öklendezést. Jó kislány vagyok.
40 éves koromra jutottam el nőként oda, hogy ma már tudom, mit akarok és mit nem. Már nem vagyok jó kislány, önmagam vagyok. Most kezdek kinyílni, és mostmár merek élni...
• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
