• Beszámoló cikk •
Eljött életemben az a szakasz, mikor feltettem a kérdést, ki is vagyok én és merre tartok? Valószínűleg ez minden ember életében megesik párszor, a Nők életében 2 ilyen mérföldkő biztosan van, házasság és a gyermek vállalás.
Arra jutottam, hogy kívülről haladok. Látni akarom, ki vagyok. Nem elég a tükörkép. Később is emlékeznem kell erre az időszakra, amikor válaszút előtt álltam. Tudom, hogy a külsőm változás előtt áll, sosem leszek már ugyanilyen de ez így van jól. Ekkor született meg az elhatározás, hogy látni szeretném azt az igazi Nőt, aki én vagyok, kívülről és belülről egyaránt. Részt szeretnék venni egy művészi aktfotózáson.
Sokáig keresgéltem, a párom véleménye is meghatározó volt, hogy ki legyen az az ember, akire akire tökéletesen rá tudom bízni magam.
Egyetlen helyen találtam olyan lehetőséget, hogy személyesen lehet találkozni a művésszel és kötetlenül, tabuk nélkül beszélgetni vele. Ezzel a lehetőséggel élnem kell gondoltam, de azt nem is sejtettem, hogy a beszélgetést követőn már más emberként távozom majd a fotóstúdióból.
Napokig agyaltam, hogy vajon meglépjem -e. Nem a fotós személyével volt problémám, leginkább a saját félelmeimmel harcoltam, hogy vajon kit fogok viszont látni a képeken. A másik oldalról pedig nagyon szerettem volna, ha még a gyermekáldás előtti korszakomról van egy lenyomatom, amit a jövőben vissza tudok majd nézni. Rendkívül izgatottan érkeztem életem első művészi akt fotózására, nem tudtam mire számítsak, olyan bizalmi játék ez, amit szerintem csak azok érthetnek meg, akik voltak már hasonló szituációban. Most azt kellene mondanom szemérmesen, hogy nehezemre esett levenni a ruháimat, egy vadidegen férfi előtt, de Norbi annyira természetesen és jól kezelte ezt a helyzetet, annyira érezte, mit szeretnék, hogy pontosan mi is van bennem, milyen mérföldkő előtt állok, hogy a puszta szavaival szinte percek alatt feloldott minden gátlást, ami bennem volt. Olyan felszabadultan és fesztelenül távoztam a stúdióból, olyan elégedettséggel saját magammal, amit már régen tapasztaltam. Úgy éreztem, itt van a Nő, akit vártam, aki mindig is bennem volt és most ismét felszínre tört. Tulajdonképpen nem is egy Nőt éreztem magamban, hanem mintha minden érzékem testet öltött volna. Nehéz ezt megfogalmazni, de egyszerre akartam mindent megélni, mintha lemaradtam volna valamiről és most hirtelen be kellene pótolnom. A maradj otthon\home office időszakában, nemhogy több, de még egy személyiséget sem könnyű táplálni, de nem akartam nyugodni, muszáj volt megélnem ezt az érzést, nem szabadott elengednem. Szerettem volna megmutatni ezt az énemet mindenkinek, hiszen az első sorozat olyan bensőséges lett, hogy az csak a miénk a párommal.
Így született meg a döntés, hogy vissza megyek egy kültéri portfólió fotózásra. Alig 1 hónap elteltével újra a ott álltam Norbi előtt, de most ruhában. Több féle szettben képzeltem el magam amiben szabadjára tudom engedni személyiségeim. Tényleg csak pár egyszerű és közvetlen fotót szerettem volna, mintha valami ismerősöm csinálta volna az utcán, csak még is profi hatásúak legyenek.
Minden várakozásomat felülmúlta az, ahogy ezek a fotók készültek. Én csak azt tudtam, mit veszek fel és mit szeretném, hogy tükrözzenek a képek. Kint voltunk a Móricz Zsigmond tér környék az utcán. Nem volt stúdió, derítő, állvány, stáb (meg ki tudja, mik szoktak még lenni), csak egy kis séta a stúdió környékén. A fotós meg én, no meg az utca emberei…
Életem eddigi legjobb képei születtek meg, mind az akt, mind pedig az utcai sorozatban. Imádom nézni őket, legszívesebben világgá kürtölném. Úgy gondolom, egy fényképnek az a végzete, hogy úgy nézzenek rá, ahogy én az enyéimre.
Andi
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
