top of page

Egy fotó, és a történet ami mögötte van

A Nő világa könyv és blog - Avagy ami mögötte van


Bánhalmi Norbert - A Nő világa - Előrendelés

Mikor kilépett a stúdió ajtaján már tudtam, hogy valami megfogalmazhatatlan dolog játszódott le benne. Talán abban a másodpercben történhetett a változás, mikor meglátta a róla elkészített képet. Gyönyörűnek látta magát, pedig az elmúlt 4 évben, amióta elveszteni vélte a rák miatt a nőiességét, nem merte magát megnézni a tükörben.

- Ez egy csoda! - mondta halkan, miközben a könnyeit törölgette a kezével.

Abban a pillanatban őszintén önmaga volt, nem foglalkozott azzal, hogy mit szólok, hogy őt sírni látom, nem akart megfelelni semminek és senkinek, egyszerűen szabadnak érezte önmagát. Szabadnak, szépnek, szexinek és tökéletesnek.

Ez a pillanat volt az első, melyet testközelből tapasztalhattam meg, majd további fotózások során újra és újra tanúja lehettem annak a gyökeres változásnak, ami a modellekben zajlik. Ráeszméltem arra a kimondatlan tényre, hogy a Nők bizony életük során többször is képesek teljesen megváltozni, átalakulni, újjászületni. Milyen érdekes, hogy anno ennek a projektnek az "Ébredés, az új kezdet!" címet adtam, és miután megvalósult a fotókiállítás, illetve a Hölgyek történeteiből egy könyv is született, ráébredtem, hogy itt jóval többről van szó, mint egyszerű véletlenek sorozata.

A könyv

Közel fél évvel később már tisztán láttam, hogy a Nőknél legtöbbször egy hírtelen jött krízis képes gyökeres változást okozni. Ilyen lehet bármilyen nem várt negatív trauma és/vagy pozitív élmény, de amiről nem nagyon, vagy csak keveset lehet hallani, azok az életszakasszal járó "hétköznapi" csodálatos változások, újrakezdések.

Kezdetben arra gondoltam, hogy fotókkal, portrékkal mesélek el történeteket. Ám amikor másoknak is mesélni kezdtem az ötletemről, több helyről kaptam megerősítést, hogy ez lehetne a következő könyvem témája is.

- Ugyan már, a mai világban ki olvasgatna egy ilyen könyvet? - tettem fel a kérdést folyamatosan magamban.

Mégis belevágtam, és Lénárt Éva szerkesztővel közösen, egy gyönyörű képes könyvet álmodtam meg, mely tele van kérdésekkel (melyeket sokszor feltennénk mi férfiak a Nőknek, ha mernénk, vagy ők is egymásnak) és őszinte válaszokkal. Különleges könyv-album született, mint maguk a Nők benne: gyönyörűek és igazi értéket képviselnek.

Ez a könyv az én életemben is egy újabb mérföldkő. 9 természetes változó korra bontottam a Nő életútját, a fiatal lánytól a dédnagymamáig, és 9 olyan hölgyet választottam, akik egy-egy fontos életszakasz-határon vannak, hogy a könyv egy időkapszula legyen, ami minden generációnak egyformán tükröt tarthat. Ezek a hősnők köztünk élnek, megannyi öröm és csalódás formálta a karakterüket és vonásaikat, mégis sokszor olyan keveset, csak a felszínt látjuk egymásból. Ami igazán izgalmas volt a munkában, hogy közösen állítottuk össze a modellekkel a tartalmat.

9 x 9 fotón keresztül mesélik el, különböző életszakaszokban és perspektívából, hogy mit jelent számukra Nőnek lenni.

A célom az, hogy mind a férfiaknak, mind pedig a hölgyeknek egyszerű formába öntve megmutathassam, valódi hús - vér szereplőkön keresztül, hogy semmi különös nincs abban, ha a Nő, szinte egyik napról másikra már másképp látja és érzékeli a világot. A Hölgyek sokszor azt szeretnék, hogy a férfiak változzanak, a férfiak pedig azt, hogy a Hölgyek soha, de lássuk be, ez szinte mindig fordítva van.

A blog

Miért indult el a blog? Mert úgy éreztem, hogy a márjusban megjelenő "A Nő világa" könyv és a majd szeptemberben bemutatásra kerülő fotókiállítás a Hölgyek 9 természetes változókorára mutat be egy - egy valós példát. Ellenben nem mutatja be a mindennapi élethelyzetek által generált változásokat. Objektív csak akkor lehetek, ha teret engedve, ezen szituációkat egy állandóan bővíthető felületen bemutatom, így egészészítve ki a könyvet. Számomra is meglepő volt, milyen sok Hölgy keresett fel és tisztelt meg a bizalmával, a történetével. A könyvet már kerek egésznek éreztem, zajlottak a szerkesztői munkák, nyomdai előkészítés. Mégis elszomorodtam, hogy nem tudok már lehetőséget adni, ha valaki a szürke hétköznapokban szeretne megnyílni, megosztani másokkal is valami fontosat, vagy akár csak megmutatni a szépséget, a fájdalmat, a szenvedélyt, a dilemmákat és döntéseket, melyeket magában hordoz.

A legtöbb ember fél megmutatni magát álarc nélkül: hogy vajon mit szól majd a világ? Művészként én is gyakran megélem ezt: vajon tetszeni fog az embereknek amit alkotok, (jól) értenek engem?

Tudom, nincs tökéletes mű, ami mindenkinek tetszene. Ez a könyv sem fog, és érkeznek majd kritikák. De én abban hiszek, hogy úgy kell élni az életünket, hogy az álmaink nagyobbak legyenek, mint a félelmeink. Ha a lehetőség kopogtat, ragadjuk meg, mert második esélyt már nem biztos, hogy kapunk. Minden modellem bátor nő, hiszen mindannyian a saját lelkük mélyére néznek, és a sebezhetőségük tudatában mernek többet adni magukból: nem csak túlélők, hanem igazán élnek, és egymásnak is segítenek.

Ezért indul el ez a blog, hogy bárki őszintén, akár név nélkül is, megoszthassa élete azon szakaszának történetét, amikor egyik napról a másikra már egy új, erősebb Nő nézett vissza rá a tükörből, hiszen ez másoknak is erőt ad.

Én a tiszteletem, csodálatom és a figyelmem mellett egyedül a lehetőséget és biztonságot tudom megadni a rendelkezésre álló eszközeimmel, hogy kiengedjék, ami bennük feszül és meg akar mutatkozni.

Sokszor nem mondhatják el senkinek, de itt elmondhatják szabadon mindenkinek, milyen VÁLTOZÁS következett be az életükben, a saját belső világukban.

Terveim szerint két naponta (hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap) fognak megjelenni az új történetek, mindaddig, amíg el nem fogynak. Aki pedig kedvet kap az íráshoz, bátran megteheti, akár egy töredékkel is, mert mindenkivel felvesszük a kapcsolatot. Létrehoztam a facebook -on egy írói / olvasói csoportot is, ahova mindig kikerülnek a legújabb blogbejegyzések, és lehet egymással eszmét cserélni. Ebbe a csoportba ide kattintva lehet jelentkezni.

Titkon remélem, hogy nem csak a Hölgyeknek, hanem a férfiaknak is segíteni tudnak majd a Nők megértésében ezek a portrék a blogon és a nemsoká megjelenő könyvben. A könyv előszavát Vámos Miklós jegyzi, akinek ez úton is köszönjük a közreműködését.


1745 megtekintés
Bánhalmi Norbert - fotóművész / profi fotós

Femme Fatale

2025 tavaszán, különleges fotókiállításra készülünk, aminek most Te is a modellje lehetsz!

KITELJESEDÉS

bottom of page