Soha nem voltam átlagos gyermek, se átlagos nő. Kreativitásom, nyelvérzékem, érzékeny orrom - mely nem tűri a kellemetlen szagok még halvány jelzését sem – és persze a szorgalmam, elvezettek oda, ahol most vagyok, és ezt nem az anyagiakra értem.
51 éves vagyok. Nincs saját lakásom, házam, nincsenek gyermekeim. Van egy kutyám és egy macskám (tehát nem lehet azt mondani, hogy "se kutyája, se macskája" ). Rengeteget utazom, és az élmények, amelyekben részem volt, van és lesz, számomra rendkívül fontosak.
Nővé érésem útján kilógtam a sorból az iskolában, mert mindig másképp akartam kinézni, mint az átlag, bár önkéntelenül tettem ezt, nekem különbözni volt a természetes. Emlékszem, hogy az egyik kedves tanárnőm a középiskolában minden alkalommal megnézte az aznapi szerkómat, mely mindig picit több volt a megszokottnál (a 80-as évekről beszélünk): a derekam körül egy öv helyett három volt, a hajam a tüsi hajtól kezdve a színezett tincseken át a vállig, majd lassan derékig érő zuhatagban végződött, és onnan már csak egy lépés volt az, ami ma engem jellemez.
Nem hiszek a véletlenekben. Nem hiszem, hogy az életünk során véletlen események szereplői vagyunk. Soha nem találkozunk véletlenül személyekkel, tárgyakkal, mindig valamilyen oka van annak, ami történik. Valahol olvastam, hogy egyes személyek felbukkannak az életünkben, majd gyorsan el is mennek. Tőlük tanulunk, őket hagyni kell elmenni, míg mások felbukkannak és maradnak, ők olyan emberek, akikért küzdeni érdemes.
Gyermekkoromban találkoztam a reggae zenével, amely azonnal magával ragadott. Ez a fajta zene az, amely békével tölti el a szívemet és a lelkemet. Rettenetesen megtetszett a hajviselet is és arról ábrándoztam, hogy egy napon majd nekem is ilyen hajam lesz. Állandóan e körül kavarogtak a gondolataim. Azt mondják, ha valamit nagyon szeretnél, bevonzod azt és egyszer majd teljesül, de csak akkor, amikor itt az ideje. Egy barátnőm azt mondta, hogy majd ha az élet apró kockái megfelelően összekapcsolódnak egymással, akkor helyreáll mindenben a rend, ez így is lett.
Rajongásig szerettem és még mindig szeretem Bob Marley-t, később a fia, Ziggy, életútját is követni kezdtem, ahogy általában az egész családjáét. Tisztelem és becsülöm a munkásságát, az életfilozófiáját, de még a Marley család konyhaművészetét, saját márkájú kávéját is. Körülbelül 30 évig vártam, mire az álmom megvalósult. Amikor már interneten is lehetett rendelni, nézegettem hajpótlásokat, mert nem értettem: sima, selymes, egyenes szálú hajból hogyan lehet rasztát késziteni?
Végül nem rendeltem semmit, de a vágy még mindig nagyon erős volt.
Huszonéves koromban megláttam az utcán egy fehér férfit raszta hajjal es akkor elhatároztam, ha törik, ha szakad, nekem is lesz rasztám, csak még nem tudtam, ki tudna ilyet csinálni nekem. Az Élet, vagy a Sors azonban mindig közbeszólt: valahogy mindig olyan helyen dolgoztam, ahol nem jöhetett szóba ez a hajviselet, mert valljuk be, az emberek többségéből undort, nemtetszsést váltott ki régebben egy ilyen haj felbukkanása. Ma tálan már kevesebben vannak azok, akik nem tudják, miről szól ez az egész, hisz az újabb filmekben ha megfigyeljük, mindig szerepel legalább egy olyan ember, akinek raszta haja van és én ezt rendkívül díjazom. Az 50-esek, 40-esek es a fiatalok meg pláne pontosan értik. Egy anyuka múltkor nagyon kedvesen megmagyarázta a kislányának , miközben álltak moögöttem a kasszánál:
Anya, milyen haja van a néninek?
Kislányom, ezt úgy hivják, raszta haj, szép, ugye?
Minél többet mozgok városokban (Budapesten, de gyakran megfordulok Münchenben is, mivel ott is szoktam dolgozni, éltem már Frankfurtban és Angliában is, de Szerbiában nőttem fel, ott Újvidéken illetve Nagybecskereken, Muzslyán láthatnak az emberek), annál többen állíitanak meg az utcán és kérdezgetnek, mert az ember kíváncsi lény, én meg szeretem őket felvilágosítani, a kerdéseikre válaszolni.
Legtöbben ezt kérdezik:
Hogyan mosol hajat? (vízzel és samponnal, ahogy mindenki más)
A többi kérdést és választ most nem írnám le, mert hosszú lenne a lista. Az évek során kitanultam a kéz-és lábápolást, műkörömépítést, masszőr lettem és talpmasszőr. Eredeti végzettségem pedig Német nyelv es irodalom szakos tanár.
5 nyelven beszélek és minden nap használom őket, a 6. es a 7. nyelvet most tanulom. Egy alkalommal (kb 5 évvel ezelőtt) egyik vendégemnek szempillahosszabbítást csináltam és bár először találkoztunk, azonnal kellemes beszélgetés alakult ki közöttünk. A fiatal lánynak (aki ma már büszke anyuka) elmondtam, hogy szeretném megcsináltatni a hajamat, erre ő azt válaszolta, hogy ő egy ilyen sráccal él egy lakásban és ő is tud ilyet csinalni. (Véletlenek ugye, nincsenek)
Szóval, az eredeti kérdésre válaszolva: akkor nézett rám a tükörből egy másik nő, amikor egy napon rájöttem, hogy nem engedhetem azt, hogy mások mondják meg, milyen legyek es hogyan éljem az életemet. A Kos jegyében születtem, tehát önfejű, hibáiból nem mindig tanuló ember kellene, hogy legyek, de én adok mások véleményére és engedek, ha a másik jobbat mond, ugyanakkor tanulok a hibáimból, igyekszem mindig a jót es a megfelelőt választani. Ennek ellenére gyakran fejjel megyek a falnak, többször is egymás után, amíg jelképesen be nem verem a fejem. Szóval, ez a felismerés olyan erővel hatott rám, hogy azon nyomban felhívtam a vendégem ismerősét és megbeszéltem vele az első időpontot. Elindultam azon az úton, amelyen ma is járok, remélem nem kell letérnem róla. Több hónapba tellett, mire a hajam elnyerte mostani allapotát. Minden nap kell vele foglalkozni, az én fésűm a horgolótű és szó szerint rosszul vagyok, ha otthon felejtem. Órákig képes vagyok babrálni a hajammal, nekem ez a kézimunka, mint másnak pl. a kötés, de egyben stresszlevezető is. Csak reménykedni tudok, hogy senki nem jön elő azzal, hogy ha lenne gyermekem, akkor talán mást részesítenék előnyben és nem a hajammal foglalkoznék. Ez azonban egy másik történet, hadd legyek most önző és hadd szóljon most rólam a történet. Egy alkalommal beszálltam egy liftbe és velem együtt egy férfi és egy nő is. A nő nézegetett, majd azt mondta, hogy sok ilyen hajat latott már, de ennél szebben es jobban karbantartottat még nem. Ez lett az ismertetőjelem, én nem tudok kétszer ugyanarra a helyre elmenni úgy, hogy meg ne jegyezzenek, ergo, nem tudok észrevétlen maradni és beleolvadni a környezetembe. Nem is akarok.
Bárhová megyek, fényképeznek: utcán, buszon , engem ez nem zavar, hátha más is felbuzdul és ő is kedvet kap a frizurához. Van egy kedvenc szupermarketem, ott a kasszás csajok csak így hívnak: “ a szép hajú hölgy” Régebben nem voltak ilyen érzéseim, ha belenéztem a tükörbe.
Ma egy határozott, sokat megélt és átélt nőt látok, aki mert változtatni, hogy önmaga lehessen.
• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
