• Beszámoló cikk •
Hogy vannak-e véletlenek? Jó ideig lehetne tűnődni a kérdésen, érveket és ellenérveket felsorakoztatva. Megmagyarázhatatlan történések, véletlen találkozások? Mindenkinek saját tiszte eldönteni, hogy miben is hisz, viszont az én történetem biztosan tudom, hogy nem a véletlen műve.
Vidéki kisvárosban felnövő fiatal Nőként gimnazista koromat követően gyakran ábrándoztam a Budapesti életről. Meglépni nem volt merszem, hogy felköltözzek, mint ahogy sok más komfortzónán kívüli dolog mellett, magamtól egy fehérneműs / boudoir fotózáson sem vettem volna részt.
Jó pár éve követek fotó művészeket facebookon és Instagrammon egyaránt. Gyönyörködöm a fotóikban és olykor elgondolkozok egy-egy kép kapcsán. Vajon rólam is lehetne ilyen fotót készíteni? Vajon hogy mutatnék? Tetszene az, amit viszont látnék? Hogyan fogadná a családom? Mit szólna a párom?
Számos kérdés fut át az agyamon és rájövök, én nem vagyok elég bátor ehhez. Nem vagyok elég vékony, bőrhibáim vannak, gátlásaim vannak, melyek akadályoznak abban, hogy kipróbáljam ezt a számomra nagyon is vonzó dolgot. Félek a kudarctól, az elítélő véleményektől, amiből rengeteget tapasztaltam. Emiatt lényegében megvonok minden olyan dolgot amit a társadalom furcsának talál és bezárkóztam.
Nem hiába írtam. Véletlenek nincsenek. Norbi oldalát 6 éve követem. Számos bejegyzést, kommentet olvastam már róla, melyben csak a dicséretek és pozitív vélemények köszöntek vissza.
Érdeklődve olvastam a sok felszabadult férfi és női kuncsaft tapasztalatait. A tabu témákat feszegető cikkeket. Míg nem nemrégiben szembe jött velem egy blog bejegyzés az oldalán, mely igazán elnyerte tetszésemet.
Ennek kapcsán írtam egy gratulációs levelet Norbinak, illetve további sok sikert kívántam a munkásságához. Legnagyobb meglepetésemre igen hamar választ kaptam tőle, s mikor látta, hogy milyen régóta vagyok a követője, felajánlott a számomra egy szabadtéri/portré fotózást ajándékba. Nem hittem el amit olvasok. A kérdésemre, hogy miért pont én, csak annyit válaszolt, hogy számára hatalmas megtiszteltetés, hogy szinte a facebook oldala első követői közül való vagyok.
Így hát kapva kaptam az alkalmon és igent mondtam a hirtelen jött lehetőségre. (Ne hogy véletlenül még vissza vonja ajánlatát. :P )
Pár üzenet váltást követően telefonon is konzultáltunk és hamar kiderült számomra, hogy a világra nyitott, extrém módon elfogadó és egyben jó emberismerő személlyel állok szemben.
Kérdezgetett az elképzeléseimről, például azt, hogy mit szeretnék kapni ettől a fotózástól? Elmélkedtem egy keveset, majd a válaszom lényege az volt, hogy: elégedettség érzését. Ha meglátom a képeket tetsszen az, ami visszaköszön. Szeretném az önértékelésemet javítani valamint az önbizalmamat erősíteni.
Rohamtempóban közeledett a fotózás időpontja, egyre izgatottabban vártam a közös alkotást. Ám a Pestre történő indulásom előtti napon újratervezés következett, mert esős idő érkezett az elkövetkezendő napokra és nagyon lehűlt a hőmérséklet. Így egy újabb konzultációt követve végül portré és fehérneműs fotózásra szántam el magam. Hosszú - hosszú évek óta kacérkodtam a gondolattal, hogy valaha rólam készülni fognak ilyen fotók. Sosem voltam elég bátor, és nem tartottam magam se szexinek se csinosnak, hogy bevállaljam. Mindezek mellett megítéléstől is féltem. Ellenben jelenleg is önmagam elfogadásán dolgozom, törekszem építeni önbizalmam, melyben párom is sokat segít, de ez a lehetőség is a legjobb pillanatban jött. Mint említettem nincsenek véletlenek, tudatosan fókuszálok a fejlődésre és be is vonzottam egy olyan pozitív módját ennek az egésznek mely szintén az előre lépésemet segíti.
A fotózás elején kis beszélgetéssel oldottuk a kezdeti frusztrációt. Megmutattam Norbinak a félve letöltött képeket, amik közül egytől - egyig bármelyiknek örülnék ha lenne hozzá hasonló.
Norbi végig nézte a galériát és rávilágított arra, hogy valójában nem is a képeket szeretném reprodukálni, hanem azt az érzelmi világot amit tükröznek és azt a hatást amit a nézőből kiváltanak.
Egy portré sorozattal kezdtünk, csak néhány kattintás volt. Félprofilból készültek a képek, a háttérben sejtelmes piros fény rajzolta körbe az arcom vonalait. Egy komoly és egy mosolygós fotó lett a végeredmény. Nagyon nagyon tetszett amit láttam. Olyan arcomat mutatta meg, ráadásul olyan szögből, amit nem is ismerek.
Többet akartam látni önmagamból. Azt mondta, hogy akkor folytassuk egy hétköznapi jelenettel. Hunyjam be a szemem, legyek hálás mindenért amim van, majd szeretettel húzzam végig lágyan az újam a homlokomtól a számig.
Ezután kattant a gép, villant a vaku. Miután megláttam a képet, izgatottság érzése fogott el.
Gyönyörű vagyok!!! :)
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben