Anya, feleség, háziasszony, dolgozó nő, üzletasszony, lány, gyerek, nagymama, testvér, barátnő...
Számtalan címke, amivel a nőket napról napra megbélyegzi a környezete. Az én történetem 2007-re nyúlik vissza, amikor is 22 évesen terhes lettem. Nem terveztük, de a babát megtartottuk, és összeházasodtunk. Karácsonykor megszülett az első gyermekem, és ezzel együtt a világ beszűkült körülöttem. Télen, fiatalon, egyedül egy kisbabával csak úgy záporoztak felém a "mit kéne" és "hogyan kéne cselekednem" tanácsok. E közben a barátaim eltávolodtak, és hirtelen egyedül maradtam. Főzzek, takarítsak, neveljem a gyereket, hiszen most már anya vagyok. Ott a férjem, tartsam meg, legyek nő – de hogyan?
Ma két gyermekem van, semmiért nem válnék meg tőlük, de az út, ami idáig elvezetett igen hosszú volt. Nagyjából 4-5 éve kezdtem önismerettel foglalkozni, amikor egy gyakorlat közben felszakadt egy mély seb a szívemben: nem akarok anya lenni, nem akarok feleség lenni. Fájt, de nagyon. Lelkiismeretfurdalásom volt, hogy miért nem tudok örülni annak, amit kaptam az Élettől, és miért nem tudok beleállni a különböző szerepekbe, melyekbe a környezetem próbál beletuszkolni engem.
Lassan, egyenként vettem számba a rám aggatott címkéket. Mindegyiket megvizsgáltam, hogy számomra mit is jelentenek. Vajon másoknak mit jelentenek, és mi lehet az oka, ha nekem ellenérzésem van velük kapcsolatban? Minden egyes oldalamat kipróbáltam. Volt, amikor csak azt figyeltem, hogy anyaként hogy funkcionálok, és volt, amikor azt figyeltem, hogy nőként mennyire vagyok jelen. Megtapasztaltam, hogy miben vagyok erős és mi az, ami kevésbé megy. A maximalizmusom ezt nehezebben viselte, de ma már belátom, hogy nem tudok minden szerepnek és minden elvárásnak megfelelni – van, ahol bizony én is segítséget kérek.
Ez a legnehezebb. Annyira korán lettem feleség és anya, hogy nem maradt időm nővé cseperedni, jobban mondva nővé váltam, felelősségteljes nővé, de mindez szinte egyik napról a másikra történt. Annyira lekötött a családom, a velünk történt dolgok, a hivatásom, az életem, hogy a legkevesebbet a külsőmmel, a szépségemmel és a nőiességemmel foglalkoztam.
Aztán egyszer, nem is olyan régen, megkérdezték tőlem: „Mondd, te miért csak néha sminkelsz? Szép vagy, miért nem vállalod fel? Miért szégyelled a nőiességed?”
Megijedtem. Vajon szabad nekem ilyet? Vajon a sok szerep, amiket naponta felváltva megélek megengedi-e mindeközben azt, hogy Nő legyek? Vajon mit jelent számomra igazán nőnek lenni? Sokszor, heteken keresztül tettem fel ezt a kérdést magamnak: vajon mit jelent számomra az, hogy Nő? Vajon látok-e magam előtt olyan példát, amit követni szeretnék, vagy inkább kialakítanám magamnak? Figyeltem a környezetem, figyeltem az ideálként tisztelt ismerőseimet, figyeltem a hétköznapi nőket, és legfőképpen figyeltem önmagam. Beszélgettem anyukámmal, rendszeresen érdeklődtem róla, ő hogyan élte meg a fiatalabb korát (édesanyám idén tölti a 70. életévét). Újra odafigyeltem a reggeli kinézetemre, és próbáltam harmóniába tenni a bennem lévő érzésekkel, tudva azt, hogy hatással vannak egymásra. Újra kinyíltam, elkezdtem felvállalni a nőiességem, csáberővel és lágysággal, keménységgel és céltudatossággal együtt - őszintén.
Egyik nap úgy keltem fel reggel, hogy aznapra rengeteg teendőm volt. A hivatásomban és a családi szerepköröknek kellett megfelelni. De a tükörbe nézve készülődés közben nem a gondterhelt mindennapok köszöntek vissza, hanem egy vicces, kacér kamaszlány. Szeretek mosolyogni, mindig is szerettem.
Akkor jöttem rá, hogy számomra az igazi Nő az összes címkét viseli egyben! Ezzel egyensúlyozok, mert bennem megtalálható a gyermeki én, a barátnő és társ, a romantikus kamasz, a céltudatos üzletasszony, a szerető családanya és a szexis feleség is egyaránt. Egyik vagy másik hiánya nélkül már kibillenne bennem az a belső egyensúlyom, amit velem beszélgetve az emberek megtapasztalnak.
Így tudok hiteles példát mutatni a gyermekeimnek. Érzelmekkel teli, a nőisségre jellemző külső gyengédség és a belső erő ötvözetével. A vidámság és a komoly döntéshozatal egyensúlyával. Nem felejtettem el milyen voltam kislányként és később kamaszként, vagy fiatal felnőttként. Most lehetőségem van arra, hogy felnőtt nővé érve vállaljam a legjobb dolgot a világon! Nő vagyok.
A mai napig zavar, ha valaki azt mondja nekem, hogy „Te egy anya vagy.”, vagy hogy „Egy feleség ilyet nem csinál.”... Miért? Attól még, mert házasságban élek és gyermeket nevelek a személyiségem megváltozott? Úgy vélem, hogy ha beleállnék bizonyos szerepkörökbe és megpróbálnék megfelelni a társadalmi elvárásoknak, akkor nem az az ember lennék, akibe a párom beleszeretett.
• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
