top of page

Egy fotó, és a történet ami mögötte van

Filter nélkül - a testem története | Balázs



Talán ott kezdeném, hogy egy 44 éves 160 cm magas, átlagos hétköznapi meleg férfi vagyok, aki imádja a munkáját, és megpróbál jó ember maradni ebben a felgyorsult, rohanó világban. Sok-sok évvel ezelőtt egy szürke, észrevétlen porszem voltam a hétköznapi gépezetben. Túlsúly (83kg) a testmagasság, ezek mellett kopaszodó, önbizalomhiány, kisebbségérzet. Ezt a három tényezőt szinte mindig hozzám vágta ez élet, főleg a társkeresés terén, azzal a jelzővel kiegészítve, hogy ronda vagy. Mivel a meleg világban nagyon nagy részben a külső dominál, így hogy megkíméljem magam az állandó visszautasításoktól úgy döntöttem, hogy feladom, és az egyedüllét mellett teszem le a voksom. Így is lett és a munka lett az életem, talán ezért is vagyok most is az egyik legjobb benne.


Teltek az évek.


A húgom egy hajóútja után meglátogatott minket és meghívott minket vacsorázni. Ott készült pár kép. Mikor másnap megláttam a facebook oldalamon, szó szerint elborzadtam magamtól, nem is kicsit. Akkor döntöttem úgy hogy muszáj változtatni, Akkor voltam 37 éves. Mivel imádtam enni így a "mozgás mindenekfelett" határoztam el magam. Futással kezdtem. Emlékszem első alkalommal fél km után végem volt. Fokozatosan haladtam előre, több hónap után már 15-20 km volt a megtett táv, és a kilók is mentek lejjebb és lejjebb. Kb 1 év után vettem a bátorságot, kerestem egy személyi edzőt és elkezdtem edzőterembe járni.


Emlékszem az első alkalomra, rettegtem szinte egész végig csak a plafont vagy a talajt néztem. Nehezemre esett a második alkalommal visszamenni, de megtettem. Telt az idő és jött a fejlődés, és tovább fogytam szépen fokozatosan 61 kg-ra. A Sors fintora, hogy jött az életembe egy törés, ami nem volt más mint a diabétesz. Elég keményen tört be az életembe, mert majdnem megvakultam.


A kezdeti sokkhoz, idő kellett hogy feldolgozzam. Én aki imádott enni, életre szóló diétára lesz ítélve, és át kell állni egy más fajta életvitelre. Mondhatni hogy sikerült. Azóta is edzek, futok, mozgok, igyekszem tartani a diétát (ami néha nehéz) és változtattam még két dolgon. Teljesen kopasz fej, és szakáll. Tény hogy jól esik, hogy nagyon sokan mondják hogy "jól nézek ki" főleg a meleg világban, és hogy előnyömre változtam. De az is tény hogy a belsőm nem változott, ugyanaz a szeleburdi kis "hülye" vagyok, aki próbál jó ember maradni és segíteni másokon.



Viszont az is tény, hogy büszke vagyok az eredményre, és arra hogy tudom tartani. De arra még büszkébb vagyok hogy több ismerősnek, illetve idegen embernek adtam inspirációt arra hogy változtassanak, és hogy a diabétesz csak egy állapot amivel együtt lehet élni...




További "A testem története" blogok itt olvashatóak.

 

• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben

• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben

• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben


243 megtekintés
Bánhalmi Norbert - fotóművész / profi fotós

Femme Fatale

2025 tavaszán, különleges fotókiállításra készülünk, aminek most Te is a modellje lehetsz!

KITELJESEDÉS

bottom of page