A pikkelysömör egy krónikus autoimmun betegség, ami nem fertőző bőrbetegség, bár nagyon sokan úgy gondolják. Kialakulásában vele született hajlam és környezeti, provokáló tényezők játszanak szerepet. 2007 környékén jelentek meg az első tüneteim, apró foltok a fejbőrön és a köldökben. Mikor egyre rosszabb lett, elmentem orvoshoz. Különösebben nem történt semmi, 1-2 krém és azzal letudva.
A helyzet egyre csak rosszabb lett, és már az életminőségemet is teljesen rontotta. Jártam az orvosokat, de segíteni nem tudtak. A betegség már ott tartott, hogy nem csak bőrtüneteim voltak, hanem már komoly ízületi érintettség is megjelent, valamint a körmöket is megtámadta. A testemen a bőrtünetek és a fejbőröm állandóan viszketett. A körmöm iszonyatosan fájt, képtelen voltam apró dolgokat megfogni. Ez az állapot már nem tette lehetővé azt sem, hogy folytassam a sportot, ami a megélhetésem volt. Nem tudtam normális hétköznapi életet élni.
Ekkor még csupán csak 20 éves voltam.
Egy fiatal, élettel teli nő, akinek a nőiessége semmivé lett. A mindennapi életem abból állt, hogy segítséget kellett kérnem még ahhoz is, hogy felöltözzek, nyáron is hosszú nadrágot viseltem és kesztyűt húztam, ha kimentem az utcára, hogy ne lássák a testemet borító plakkokat és az egytől egyig leesett körmeimet. Mondhatni életem eddigi legrosszabb és leginkább embert próbáló időszaka volt, hisz mindent elvesztettem, ami addig nagyon fontos volt számomra. Nem tudtam sportolni, ezzel azt veszítettem el, ami az életem motorja volt. A derékig érő hajamat fokozatosan rövidebbre és rövidebbre kellett vágni, ami nőként rosszul érintett, mert addig soha nem volt rövid hajam.
Azért kellett levágni, hogy könnyebben lehessen a mindennapi kezelést felvinni a fejbőrre. Itt már teljesen elvesztettem a reményt, hogy valaha ez jobb lesz. Az érzés, hogy nem tudnak segíteni, leírhatatlan lelki fájdalmat okozott. A lelki nehézségek is csak rontottak az állapotomon. Egy nagyon kedves barátomnak köszönhetően, aki nem nyugodott bele, hogy ennek így kell lennie, sikerült Szegedre a pikkelysömör ambulanciára egy időpontot kérni. Ekkor már a szteroidok és erős fájdalomcsillapító nélkül egy póló felvétele is kihívás volt. 2009 elején jutottam el Szegedre, ahol a betegség súlyossága és köröm érintettsége miatt 1 hetet töltöttem el, hogy el tudják végezni a megfelelő vizsgálatokat.
Ahogy túl voltunk a vizsgálatokon, elindították a megfelelő kezeléseket, amelyek természetesen nem azonnal, de szépen lassan kezdtek javítani a helyzeten. Az ízületi fájdalmak csökkentek, a bőrtünetek kezdtek visszahúzódni, a körmök nagyon lassan, de javultak. A pikkelysömör nem csak testi tünetekkel jár, hanem igen komoly lelki kihívás is feldolgozni, hogy semmit nem tudsz megtenni, amit addig bármikor. Nem tudsz kapcsolatokat kiépíteni, és igen próbára teszi a meglévőket is. Miután Szegeden elkezdtek kezelni biológiai terápiával, hónapról hónapra jobban és jobban néztem ki.
Nem csak a testem, a lelkem is elkezdett gyógyulni.
Ahhoz, hogy ezt képes legyek elmesélni bárkinek, 15 évnek kellett, hogy elteljen. Amiért mindig hálás leszek, hogy a barátaim, csapattársaim, családom végig mellettem voltak. Ha kellett, Szegedre vittek, órákat vártak velem, vagy csak egyszerűn nem hagytak magamra. A barátaim tulajdonképpen minden edzésre elvittek. Jöttek értem, segítettek felöltözni. Elvittek a sportcsarnokba, és ha csak a lelátón is, de velük lehettem, ami nekem nagyon sokat jelentett. Ők is legalább annyira várták, hogy pályára lépjek, akárcsak én.
A történetemet azért szerettem volna elmesélni, hogy ha akárcsak egy pikkelysömörben szenvedő nőnek, férfinak lehetek én a történeten keresztül a barátja, csapattársa, családtagja, aki megfogja a kezét és segít átlendülni a nehéz embert próbáló időszakon, már megérte papírra vetni.
