• Beszámoló cikk •
Néhány hete Benedekkel készítettünk fotósorozatot. Ez alkalommal a feladatunk érdekességét az adta, hogyan tudunk egy 16 éves fiúval trendi, vagány, profi képeket készíteni úgy, hogy azok a korának megfelelőek is maradjanak.
Mikor tizenéves fiatalokat fotózunk, mindig azt tekintem elsődleges szempontnak. Nem szabad túl komoly, vagy merész képekben gondolkodni, de túl gyerekesre sem vehetjük a “figurát”.
Benedek igazán izgalmas korban van. Játékos, huncut, gyermeki énje mellett érezhető az érett, felnőttes viselkedés. Még kamasz, de már látni benne a Férfit is.
Ahhoz, hogy megtaláljam a vendégeim számára lehető legjobb szetteket, stílusirányzatokat, hangulatokat, minden esetben felmérem pontos igényeiket. Ebben a legnagyobb segítség néhány olyan internetről összegyűjtött fénykép (színészekről, modellekről…), ami hangulatban, stílusában tetszik a megrendelőnek. Ez fontos lépése az előkészületnek, hiszen a képek segítségével közelebb tudok kerülni ahhoz, hogy leendő modellem mit tart szépnek és harmonikusnak, milyen a lelkülete.
Benedek esetében a fiatalkori Marlon Brando, vagy Leo Dicaprio huncutságából, szemtelenségéből merítettünk ötletet, jó adag sármmal fűszerezve.
Az inspirációs képeket sosem lemásolni szeretnénk, sokkal inkább azokon keresztül megragadni olyan pillanatokat, amikbe kényelmesen bele tud helyezkedni modellünk.
Benedek a fekete-fehér képeket kedvelte leginkább. Okkal. Ezt a technikát a fotózás sava-borsának tartják, hiszen képes a lényeg megragadására a színek sokszor figyelmet elterelő hatása nélkül is.
“Tinédzser korodban az a legrosszabb dolog a világon, ha valamiben különbözöl a többiektől, de minél idősebb leszel, annál jobban megérted: éppen a jellegzetességed az erősséged, a fegyvered, a páncélzatod.” /Cecelia Ahern/
Stylist: Szabó Olívia
Fotó: Bánhalmi Norbert
Eredeti cikk: http://szaboolivia.hu/fiubol-ferfi/
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben