• Beszámoló cikk •
Pár éve találkoztunk először, mikor egy tanítványának mentem portrémodellnek. Egyből "ráéreztünk" egymásra és még aznap este visszamentem a stúdióba hozzá. Akkor is varázslatos képek születtek amikben az akkori énem minden érzékenysége tükröződött, és ez most sem lett másképp.
Norbival dolgozni nagyon bensőséges, mert máshogy fogja fel a világot. Mert ő nem testet lát a másikban hanem a lelket, és nem férfi-nő vagyunk hanem emberek, akikben nincs ítélkezés, csak szeretet és bizalom. Saját kis utópia, mintha teremtenénk magunknak egy magzatburkot, hogy aztán megszülessenek a képek.
Mindketten emberekkel foglalkozunk, meg is értjük egymást, hamar összehangolódunk, és hatunk egymásra. Egy folyamatos játék van kettőnk között, nyitjuk a másikat, feszegetjük a másik komfortzónáját, de mégsem sérülünk attól, hogy befogadjuk a másik energiáját. Ő férfi, én pedig nő, de mégis nemtelenek vagyunk. Esszenciálisan, de szexualitás nélkül, tisztán, mintha abban a pillanatban a legjobb barátok lennénk.
Mikor megkérdezik tőlem, milyen érzés nőnek lenni, picit mindig megilletődök, mert egy nagyon kétoldalú dologra tapintanak rá. Imádok nő lenni, szerintem ez az élet ajándéka. Erőssek vagyunk, tudatosak, okosak, és talán a legfontosabb, hogy nem félünk érezni. Viszont ezek után jön az érem "melósabb" oldala. Nőnek lenni folyamatos küzdelem. Küzdünk magunkért, és küzdünk magunkkal. Az anyagi világban az érvényesülés nehezebb volt és továbbra is az lesz ha nő vagy. Kötnek az érzelmek, a biológiai óra, a fizikai képességeink. Küzdünk legbelül, hiszen dönteni kell minden pillanatban, hogy mit mutatunk meg magunkból: hogy erőssek leszünk, igazi szenvedélyes ösztönlények vagy felfedjük azt a finom csipkével borított porcelánbabát ami mélyen bennünk rejtőzik, mindentől védve. Viszont ha ezekkel megküzdöttünk és sikerült egyensúlyba hozni magunkat, ott jön a diadal. Az a fajta diadal, mikor a győztes hadvezér végigvonul az őt imádók tömegén, csak itt nem emberek ezrei ujjonganak, hanem az érzékeink. Megnyílik minden, és érezzük minden pórusunkat, minden lélegzetvételünket és kiszínesedik a világ.
Ezzel a diadallal eltűnik az a sok stigmakét ránkégetett mondat, amiket azoktól emberektől kaptunk, akiket őszintén szerettünk, és közel engedtünk magunkhoz.
Nekem Norbi ezt a diadalt adta meg. Olyan terápiaként. Ha tehetném receptre írnám szerelmi csalódásra.
Augusztusban hosszas agonizálás után (értsd 1 év) véget ért egy kapcsolatom, amibe minden idegszálammal a végsőkig kapaszkodtam. Kapaszkodtam egy ideába, amit nyilvánvalóan nem tudott valóra váltani egy érzelmileg fejletlen férfi. Nem vettem tudomást azokról a bántó megjegyzésekről, amiket valószínűleg fel sem fogott, hogy mennyire fájhat a másiknak. Vagy talán nem is emlékezett rá. Mert nem érdekelte, mert annyira önző volt hogy nem vette észre hogy egyre kisebb darabokra töri a porcelánbabát a csipke alatt. "Minden nőt jobban kívánok mint téged." "Jobban érzem magam edzésen mint itthon." És még pár hasonló, amiket tényleg törölt az emlékezetem. Megbocsájtottam és a törés mentén erősebb lettem, de rugalmasabb is.
És most itt állok, 28 évesen, életerőssen, önállóan. Tisztában vagyok magammal, és szeretem ami lettem. Nem vagyok tökéletes, és ismerem nem csak az erősségeimet, hanem a gyengeségeimet is.
Nő vagyok.
U.I.: Középiskolai irodalomtanárom Ady Lédájára mondta egyszer, a kamaszfiúknak szegezve a mondatot: "Ez egy olyan nő, akiről ti csak álmodozhattok a paplan alatt, világos?!"
Pataki Veronika
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
