Ülök az asztalnál, késő este van. Csak a konyha falán porosodó zöld sárga óra kattogása töri meg másodpercenként a magányos csendet. Ma megint házhoz rendeltem a vacsorát pedig volt kedvem főzni. Miközben egy mentőautó halad el a távolban arra gondolok, hogy miért nem cseréltem le még azt az órát amit évekkel ezelőtt az exem tett fel a falra. Sosem tetszett, de ő annyira ragaszkodott hozzá. Talán a márkája miatt, de egy piros és fekete konyhába pont ez a két szín?
Az ételfutár kedves volt, de nem az én esetem. Már harmadjára küldték őt, de lehet, hogy más időpontban kellene rendelnem, hátha nagyobb lesz az ember választék. A lábamnál felhordul Fanni, aki kissé irónikusan fogalmazva gyermekem helyett a gyermekem lett.
2021 áprilisát írjuk és ha jobban belegondolok, már 5 éve van a falon az az óra. Feri 2019 decemberében közölte ennél az asztalnál, hogy eljegyzés ide vagy oda, ráébredt arra, hogy ő még élni akar. Nem is értem azóta sem, a házasság és a gyermek az halál?
Kicsit ferdén áll az óra ahogy jobban megnézem, óvatosan felállok egy székre, hogy a nagyra nőtt négylábúmat ne ébresszem fel. Szeretem mikor úgy alszik, hogy a tappancsát a lábamra teszi, hihetetlen milyen euforikus boldogságban úszom ilyenkor.
Holnap 39 leszek, hajnali két óra hét perckor születtem. Tavaly történt előszőr, hogy egyedül virrasztottam át az éjszakát. Szeretek ébren maradni ilyenkor és koccintani a születésem pillanatában a szeretteimmel. Tavaly Fanni kutya tálja volt végül a poharam partnere, mert feleslegesen vártam, hogy Feri hátha betoppan 4 hónap eltévelyedés után és koccint velem. Nagyon bíztam benne, hiszen már 13 éve így ünnepeltünk együtt és ez valahogy a mi kis szeánszunk lett.
A neki szánt pohár napokig volt az asztalon, majd egyszer csak Fanni vetett véget hosszúra nyúlt életének, a terítő lehúzásával.
Most sem áll jól az az óra. Előttem az üres poharam, egy messenger üzenet villan fel a telefonomon. Lassan éjfél és Liza a legjobb barátnőm, de tényleg a legjobb egy saját maga által kreált verssel emlékezik meg arról, hogy most már a 4. X következik.
Tudom - tudom. Elnézek a félhomályba a lakás túlvégébe ahol Fanni lakik, amit még 3 évvel ezelőtt a gyerekszobának terveztünk közösen. 4 hónap 7 napig talán még az is volt. Sebaj cserébe felsővezető vagyok egy cégnél amit néha szeretek, jól keresek és van egy kutyám. Így akartam? Dehogy. Anya akartam lenni, már 25 évesen és talán mostanra már kiskamasz gyermekeimmel együtt beszélni ki az élet nagy dolgait.
Feri nem bírja a kudarcokat, régebben még rugalmasabb volt. Az órára nézek, fél 1 -et mutat. Mi lenne ha most rendelnék valamit hátha van még kiszállítás és aki kihozza, mindegy, hogy ki az, koccintana velem egyet? Felveszem a telefonom, Lizától 4 üzenetem van és egy csatolt link. Uh ezt most sok lenne elolvasni, majd később.
Háromnegyed egy, nem találtam egy céget sem, aki még nyitva lenne. Most érzem először úgy, hogy rossz időpontban születtem. Olvasom Liza üzenetét, át akart jönni a kijárási korlátozás ellenére, de a legkisebb gyermekét még éjszakánként szoptatja. Amióta mind az 5 barátnőm anya lett, már ritkán találkozom velük. Van bennük félelem is, nehogy esetleg ha beteg lennék átadjam nekik. Bár attól, hogy egyedül élek, csak kutyát sétáltatok és a 4 fal között vagyok mitől lennék beteg, de mindegy.
Azon gondolkozom, hogy leveszem onnan azt az órát. Majd valamit rakok a helyére. Annyira jó, hogy Fanni tappancsa melegíti a lábam.
Tovább görgetem barátnőm üzenet tengerét és a csatolt linkre kattintok. Egy személyre szóló üzenet fogad és egy videó. Biztosan hosszú, inkább most nem indítom el. Olvasom tovább a szöveget, közben az órára nézek, hamarosan elérkezik az idő.
"Egy profi portfólió és társkereső fotózás az ajándékod, foglalj személyes egyeztetésre időpont itt" olvasom az oldal alján található üzenetet és az 5 barátnőm nevét.
Fotózás? Társkereső? Nekem?
Nem hinném, hogy szeretném látni azt, ahogyan ez a világjárvány most már másfél évet kidobott a kukába az életemből. Most esik le. Már másfél év! Ennyivel öregedett a testem, ennyivel kerültem hátrányba. Bár ha jobban belegondolok a Ferivel eltöltött 11 évem vezetett ide, de mégsem érzem elvesztegetett időnek. Pedig kéne, nagyon is kéne és nem értem miért várok még rá, hogy egyszer csak bűnbánó tekintettel bekopok majd és folytatódik az életünk.
2 óra 7 perc van. Elindítom a videó üzenetet, közben pedig bámulom a hófehér kerek foltot ott fent falon és eltűnődök rajta, hogy újra kellene festeni az egész konyhát.
Ketrin
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
