A Panna nem az igazi nevem, de akit képvisel, az hozzám tartozik. A részem, akivel együtt egésszé váltam. De kezdjük a legelején, mert talán így jobban megismerhettek engem.
Édesanyám egész életében teljes szívéből szeretett engem, ahogy ő mondta, már jóval azelőtt, hogy megfogantam volna. Vágyott rám, hogy az övé legyek. A férfi, aki a "sejtdonor" volt ehhez és apának semmilyen szempontból nem nevezhető, az első nagy szerelme volt. Anya boldog volt, amikor érezte, hogy megfogantam, és testét-lelkét, mindenét boldogan adta nekem. Az ő várandósságának idején, ha a nő teherbe esett, a férfinak illett elvennie, így hát a szülők kijelentették, itt az ideje, hogy összeházasodjanak. Anya nem is lehetett volna boldogabb, “apámat“ szerette és ott voltam neki én, a mindene.
Sajnos az érzés nem volt kölcsönös. Anyának a terhesség végére be kellett feküdnie a kórházba, és amikor karácsonyra hazaengedték velem, hatalmas mocsok fogadott minket otthon. Az első évekből én semmire nem emlékszem.
Az első emlékképeim? Engem küldtek le a dohányboltba cigiért. Mindenki tudta, hogy az apám csalja Anyát. Én is tudtam, mégis a szemembe hazudott. Hazahozta bemutatni a szeretőit. Bemocskolta Anyát a nagyszüleim előtt, hazugságokat mondott nekik. Kiabált, mert eldugtam a cigijét, pedig csak nem akartam, hogy meghaljon. Sokat kiabált, éjszakánként az ordibálására ébredtem. Anyát szavakkal bántotta. Azt ordibálta, takarodjon el, mire közbeszóltam sírva, hogy nem akarom, hogy Anya elmenjen. A válasz az volt, hogy akkor takarodjunk mindketten az éjszakába. Pizsamában, sírva, rettegve elmentünk, szerencsére pár lépcsőházzal arrébb barátok laktak. Így kezdődött az utam.
Egy későbbi emlék, nyárról, amikor 5-6 éves lehettem. Apa mindig elvette Anya pénzét. Elköltötte a nőire, cigire, alkoholra - mindenre, csak nem ránk. Szerettem volna egy fagyit, így Anya odament, hogy kivegyen pénzt a tárcájából. Hatalmas kiabálás tört ki, bemenekültem az ágyam alá, és onnan néztem félve, ahogy apa úgy odacsapta a falhoz Anyát, hogy leszakadt az egyik ujja. Hisztérikusan sírva szaladtam Anyához, ömlött a vér. Elájultam. Az unokatesóméknál ébredtem. Mindenki tagadott mindent.
Barátoktól jöttünk haza este, pár tömbre laktak tőlünk, de kocsival mentünk, szép családi este volt. Aztán maga a pokol következett. Kiszálltam a kocsiból és a bejárathoz szaladtam. Anya is kiszállt, de apa (Péter) maradt. Nem jössz? - kérdezte Anya visszalépve, keze az autó kilincsen. Péter rátaposott a pedálra és elszáguldott, Anyát magával rángatva a göröngyös úton. Soha életemben nem rettegtem ennyire - azt hittem megölte. Zokogtam az utcán, éjszaka, egyedül, mintha egy örökkévalóság lett volna. Idegenek jöttek és kérdezgettek, de csak annyit tudtam mondani, hogy "apa" megölte az Anyukámat. De hirtelen Anya jött felém, meggyötörve, egyszerre rettegve és boldogan, hogy lát engem.
Nem tudom, mikor ijedt meg annyira, hogy megszülessen benne az elhatározás, többet nem tűr el. Féltett engem. Fogott egy bőrönd ruhát nekem, egyet magának és elhagytuk Erdélyt.
Évekkel később, 10-11 voltam, épp a rokonokat látogattuk meg (Anya mindig visszavitt, hogy láthassam őket), az unokatesómékkal játszottunk az udvaron. Ugyanott laktak, pár tömbre a lakásunktól. A lakástól, amit Anya vett még a születésem körül, amiben ott kellett hagynunk annyi mindent, és amiben a férfi élt, aki hagyott volna éhen veszni, mert minek a gyerektartás. Felcsöngettem, 5 éve nem láttam, kíváncsi voltam, mit mond. Bocsánatot kér? Amikor rákérdeztem, miért tette mindezt, letagadta. Anya véletlenül esett a falnak. Nem vette észre, hogy a kocsijával húzza maga után. Hazug ember - nem kerestem évekig.
Amikor kiköltöztünk Magyarországra, mindent magunk mögött hagyva, féltem, de szabadnak éreztem magam. Hiányzott egy apa, akit sose kaptam meg, és úgy éreztem már nem is fogok. Anya vigyázott rám, keményen dolgozott a boldogságomért és a megélhetésért. Emlékszem, hogy nélkülöznünk kellett. Költöztünk is többször, 3 osztály 3 iskola. Aztán Anya megismerkedett a nevelőapámmal. 9 éves voltam, Anya elfáradt a magányban és én is apára vágytam. Udvarolt neki, kényeztetett minket, így megszerettem.
Ám ez a férfi mindennel visszaélt, a legaljasabb módon. Azt mondta, megmutatja, hogyan tudom még jobban szeretni. Megmutatja hogyan csináljam. Megmutatja ő mennyire szeret engem. Az apák és a lányok másként is kimutathatják a szeretetüket, mint öleléssel. Nem kell elmondani senkinek, ez teljesen természetes. A felnőttekben meg lehet bízni, vigyáznak a gyerekekre. 5 év telt el így. Szexuális együttlét, nem erőszak, manipulatív meggyőzés. Miért gondoltam volna, hogy mindez rossz? Nem volt apám, aki más kapcsolatot mutatott volna. Valami belül mégis azt súgta, hogy valami nincs rendben, de nem tudtam, mi az. Vártam, hogy a Herceg majd jön és felszabadít - de mitől? 14 éves koromban kistestvérem született, akit imádtam, hisz évek óta vártam rá. A nevelőapám előre leült velem beszélgetni, és jelezte, hogy már kezdek nagylány lenni és itt a kistestvér hamarosan. Ideje, hogy ő kapja a szeretetet. Utólag azt gondolom, hogy mivel kamaszodni kezdtem, kezdtem "öreg lenni" az ő ízlésének.
Pár nappal azután, hogy 17 lettem, elköltözött. Otthagyott minket. Anya egyre jobban gyanakodott. Szegény végig érezte, hogy valami nem stimmel, de hiába vitt el szakemberhez az évek során, a “szemébe nevettek“, nem mondták el neki, mire utal a viselkedésem. Nem mondtam el senkinek. Az agyam eltemette, hogy védje a lelkemet. Nem igazán voltak barátaim. Tudtam, hogy a barátság őszinteséggel jár és bár nem tudtam, mit titkolok, nem sikerült emiatt barátságokat kötni.
Eltelt pár év. Betoppant az első "szerelem". Már tetszett egy éve a fiú, egy társaságba jártunk, iszogattunk, de volt barátnője. Aztán szakítottak, és végre itt volt a lehetőség. Lassan 18 voltam, és egy évig volt a "szexpajtim". Ittunk, és ha kedvünk volt, le is feküdtünk. Aztán úgy éreztem, ideje továbblépnem. Kedveltem, ő is engem, de nem tisztelt. Olyan volt, mint az apám: cigi, alkohol, nők.
Szingli élet következett, tanulás, munka, érettségi. Jött egy srác, aki kedves volt velem, de nem volt köztünk szex . Idősebb volt négy évvel és szűz. 8 hónapja voltunk egymás mellett, és nem hiányzott a szex, de aztán eljött a nap. Rendes volt, kicsit ügyetlen, de férfi. Rákapott a szexre, és már azt sem kérdezte meg, hogy vagyok. 1 hónap múlva szakítottunk.
Jött egy másik srác, Dávid - a "félisten". Én 19, ő 23. Két nyárral korábban már találkoztunk, váltottunk egy csókot, aztán elkerültem. Összefutottunk egy bulin. Amolyan szexuális bajkeverő és mégis kisfiús kisugárzása volt. Összehaverkodtunk, 1 évig parti, pia, alkalmanként szex.
Ekkora már nagyon rossz volt Anyával a kapcsolatom, igazából folyamatosan romlott egész kamaszkoromban. Tudtam, hogy szeret és én is szerettem, de folyamatosan veszekedtünk. Dávid egész évben kérdezte, hogy hozzáköltözöm-e. Magányos volt a sok barát ellenére és imádott. Örök nyomot hagytam benne, amikor a csók után lekoppintottam első alkalommal, nem szokott hozzá a nemhez. Anyával a sok vita felőrölt, a 20. szülinapom előtt egy hónappal hozzáköltöztem.
Két héttel később, a decemberi fagyok idején, elestem és agyrázkódást kaptam. Még az esésre sem emlékszem. Akkortájt volt egy jó barátom, már hónapok óta, vele voltam az esés estéjén és hajnalban nála tértem újra magamhoz, remegve. Kértem, hogy haza akarok menni (ami 10 percre volt), de nem bírtam volna egyedül, így áthívta a barátomat, aki taxival kellett, hogy hazavigyen. A fejfájás nem múlt másnap sem, aztán rákövetkező nap bebattyogtam a kórházba. Onnantól nem emlékszem a következő hetekre.
Januárban, bár jobban voltam, kiderült, hogy nem eléggé. Nem sikerült megjegyeznem az új információkat. Újabb kivizsgálás, ami a stresszrohamon kívül mást nem mutatott ki, majd pihenni kellett hetekig. A suli és munka ugrott, otthon lábadoztam. Az utcára nem mentem ki, mert a sok zajtól fájt a fejem. A sorsfordító február is elérkezett. Otthon, egy csendes estén történt az egyik legnagyobb törés. Biztonságban éreztem magam és nyugalomban. Az agyam úgy döntött, itt az ideje megmutatnia, mi az, amit elrejtettem. Megmutatni, mi okozta azt a furcsa érzést a lelkemben, hogy valami nem stimmel. Mi nem stimmel? Az az 5 év lepergett. Minden egyes érintés, ami egy nőnek szól - és akkor már tudtam, de kisgyerekként azt hittem, ez az apai érintés. Minden összeomlott. Amit jónak hittem, az rossz. Hogyan fogom tudni valaha is megkülönböztetni őket, ha egyszer ekkorát tévedtem?
Már az elejétől tudtam, hogy Dávid drogozik is a partikban. A füves cigi elmegy, de ő mindenben benne volt. Kicsit tetszett is, hogy mer veszélyesen élni. Eddig a pontig nem nyúltam füves cigin kívül máshoz. De itt annyira magam alatt voltam, hogy csak egy kiutat láttam, és a drogokhoz fordultam. Következetesen csak egyhez, Dávid vigyázott rám és én is próbáltam óvatos lenni. Ettem mellette és aludtam is. Meglepő módon, ez némileg átsegített a nehézségeken. Hétvégente otthon kikapcsolhattam a szörnyű érzelmi spirált. Viszont egy dolog mélyen megváltozott. Trauma alatt voltam, szó szerint senki nem érhetett hozzám Dávidon kívül. Akár férfi, akár nő ért hozzám, sokkos állapotba kerültem.
Hónapokkal később a memóriám már jobban funkcionált, visszamentem dolgozni, de érzelmileg nyilván sehol sem voltam. Augusztusban azt mondta Dávid, hogy elég volt, együtt letettük a drogot. Aggódott értem, talán jogosan. Talán kezdtem túlzottan elmerülni, bár ugyanúgy ettem és aludtam a drog mellett, de ekkora trauma alatt leadtam pár kilót . A drogot gond nélkül letettük, neki maradt a pia, a cigi és a fű. Én a cigit is letettem, ami 17 éves korom óta a kezemben volt, több-kevesebb kihagyással. Belevetettük magunkat a munkába, én már csak figyelemelterelés miatt is. A betegség és trauma kombinációja nagyon összekovácsolt minket, és bár tudtam, hogy neki is vannak mély titkai, ezeket sosem volt képes felfedni. Lassan romlott a kapcsolat közöttünk, és bár tudtam, hogy szeret, önpusztító volt. Nem léptem ki a kapcsolatból, mert nem álltam készen egyedül lenni és mert őt éreztem egyedüli biztos pontnak. A pénz kicsúszott a kezéből, és keményen dolgoztam, végül két munkában, de nem tudtam helyrehozni az életünket.
Három és fél évet töltöttünk egymás mellett, amikor hirtelen véget ért. Fél évvel korábban megkérte a kezem, és bár nem terveztünk összeházasodni, elfogadtam a kérését, jelzésként arra, hogy dolgozunk a kapcsolaton.
Amikor szakítottunk két napig sírtam, majd a harmadik könnyes reggelen felkelve megfogadtam, hogy mondjon akármit, erős leszek és nem fogadom vissza. 100.000 Ft mínuszban hagyott ott, így beszéltünk még, ígérgetett és hízelgett. Rossz anyagi helyzetben voltam és nem láttam kiutat. Egy ötlet régóta formálódott bennem és kiszabadult, akárcsak a szexualitásom a szakítással. Minden, amiről lemondtam a kapcsolat alatt, fotózás, sport, randik, belevetettem magam újra. Viszont a trauma élénken élt, nem mertem senkihez felmenni, nem éreztem biztonságosnak. Máshol találtam meg a szexualitásom kiélésének a helyét, az anyagi helyzetem megoldásával kötöttem össze.
Így megszületett Panna. Az ifjú hölgy, tele szeretettel, szexualitással, aki ráadásul futó kapcsolatot akar. Escort lettem és virágzottam a férfiak figyelme alatt. Egy hónap alatt behoztam a lemaradásomat, és imádtam, ahogy a férfiak vetekednek és még fizetnek is az időmért. Figyelmes partner voltam, és bár sokan a testi vágy miatt jöttek, a legtöbben a szívüket öntötték ki csak.
Ekkor egy hatalmas pofon ért. Egy hívás 3 hónappal a szakítás után. Dávid ez idő alatt számtalanszor keresett, ígérte a pénzt, de legfőképpen engem akart, amire nemet mondtam. Napra pontosan 3 hónappal később öngyilkos lett. Rengeteg kérdés száguldott bennem sokáig. Legfőképpen próbáltam magamat meggyőzni, hogy nem az én hibám. Ha visszafogadtam volna, valószínűleg nem teszi meg, viszont ekkor már tudtam, hogy nem adhatom fel magam a másikért. Akármilyen hálás voltam a trauma feldolgozásának elején a segítségéért, a kapcsolat később szép lassan megölt. Tudtam, hogy ilyesmibe nem mehetek bele, sem a közös kasszába. Tény, hogy sokszor éreztem magam egyedül, de tudtam, hogy előbb egyedül kell megtalálnom a boldogságomat, mielőtt másnak engedem, hogy hozzájáruljon.
Folytattam az utamat, amihez hozzátartozott az escort élet. Biztonságot adott a tudat a korábbi traumám után, hogy az óra véget ér - így mindkét fél tisztában van az ideiglenességgel és hogy nem vagyok egyedül, mert a szomszéd szobában ott volt mindig a barátnőm. Furcsán hangzik, de ennek a hivatásnak a biztonsága, az érzékisége, a férfiak bizalma felém megerősített, és nem sokkal később, egy nagyszerű férfival találkozva, olyan könnyedén léptem ki belőle, mint amilyen könnyen a drogoktól mondtam le.
A tánc mellett a harcművészet felé fordultam, és végre visszakaptam önmagammal, a testemmel az egységet, oly sok év után.
( A boritókép, csak illusztráció )
• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
