A nőiesség megélése szempontjából későn érő típusnak mondanám magam. Az élet bizonyos területein elég érett volt a gondolkodásom, de megélni azt, hogy Nő vagyok - na, ez sokkal később következett be. Sokáig kerestem önmagam, a stílusomat. Miután már nem anyukám határozta meg, hogy mit vegyek fel, átmentem én is a különböző öltözködési divat hullámokon: deszkás, majd rocker voltam. Alapvetően sokáig fiúsan öltözködtem, és bő pólókban jártam. Ez utóbbi annak is volt köszönhető, hogy kamaszkorom óta nagyon frusztrált, hogy kicsi melleim vannak. Hosszú évekig reménykedtem benne, hogy hátha majd megnőnek, de nem így történt. Ez az önbizalmamra is eléggé rányomta a bélyegét. Butaságnak hangzik, de ez nagyon feszélyezett engem sok mindenben. Nem voltam a fiúk kedvence sem.
Aztán, ahogy lenni szokott, egyszer csak jött a nagy szerelem, én pedig még túl naiv voltam. Biztos voltam benne, hogy mi örökké együtt leszünk. Néhány év után azonban ez a kapcsolat véget ért. Utólag visszagondolva, és érettebben látva azt a kapcsolatot, valójában semerre nem fejlődtem, sem emberileg, sem nőként. Inkább lenéztek és lebecsültek, csak ezt akkor nem tudtam. Csinos voltam és tanultabb is a fiúnál, ezért szegény így próbálta ezt ellensúlyozni. A szakítás után persze eljött a „világvége” számomra is. A nőiességem is a padlón hevert. Ugyanakkor remek lehetőség volt a kibontakozásra. Noha évek óta jártam hastáncolni, és többször fel is léptem, ez sem hozta meg számomra a nagy áttörést, az igazi érzést, hogy nő vagyok, és hogy jó nőnek lenni.
Már nem emlékszem pontosan, hogy minek a hatására és hány évesen (talán 29), de egyszercsak olyan más volt magamat a tükörben viszontlátni. Mást éreztem nőként, mint eddig. A kisugárzásom is megváltozott, több bókot kaptam férfiaktól, nőktől egyaránt. Népszerűbb lettem a férfiak körében, sőt, igazából úgy éreztem, hogy bárkit megkaphatnék. Tényleg, olyan férfiak ajánlkoztak fel, akikről sosem gondoltam volna, hogy bejövök nekik, illetve azt, hogy sajnos képesek lennének elárulni a párjukat, családjukat. Jó érzés volt ennek a „hatalomnak” a birtokában lenni, és mivel a lelkem szépségét és tisztaságát nem torzítottam volna el soha, ezért természetesen a megfelelő módon kezeltem az ilyen eseteket.
A tánc is más lett, vagyis az érzéseim tánc közben. Sikerült megélnem a Nőt, az érzéseimet tánc közben. Sokszor megesett, hogy a szobámban meggyújtottam néhány mécsest, feltekertem a hangerőt és hagytam, hogy előjöjjön a Nő, feltárja érzéseit, és ezt tánccal fejeztem ki, éltem át. Egy nagyon kedves ismerősöm segítségével folyamatosan végeztem aura és lélektisztítást magamon, ami által a kisugárzásom is másabb volt, mint a legtöbb emberé. Sokkal tisztább, sokkal pozitívabb.
Már csak egy férfi hiányzott volna, de úgy voltam vele, hogy inkább élek egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, amire sajnos elég sok példa volt az életemben. Kerestem a Férfit, mindenféle korosztályban és embertípusban, de valahogy nem igazán találtam. Szerettem a férfiakat. Szerettem a férfi energiát. Valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy több férfi ismerősöm, barátom volt, mint nő. Aztán elérkezett egy olyan pont az életemben, amikor kicsit összecsaptak a hullámok a fejem felett: meghalt egy nagyon kedves barátom, elkezdtem többet bulizni, inni, pasizni. Valahogy úgy éreztem, hogy kezd kicsúszni a kezemből az irányítás. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy szilveszterkor elvonulok egy buddhista központba, hogy megfelelően le tudjam zárni az évet, és méltóképpen tudjak nekiindulni az újnak. Nem lehet szavakba önteni, amit ott éltem át, és hogy milyen érzésekkel tértem haza. Újra önmagam voltam, sőt, még egy kicsit jobb is, mint azelőtt.
Aztán végre Ő is megérkezett: az életembe belépett a Férfi, akire mindig is vágytam. Ő az, aki mellett kiteljesedhet a nőiességem, aki mellett én vagyok a Nő. Az én életembe is elérkezett az a csoda, amire majdnem minden nő vágyik: egy új élet csírája. Most már nem csak másokon láttam, hanem én is megtapasztaltam, hogy milyen más érzés ez. Változik a test, változnak az érzések, változik a kisugárzás, tombolnak a hormonok. Végre megtapasztaltam azt az érzést, amikor megyek le a lépcsőn és zötyögnek a melleim. Hülyén hangzik, tudom, de eddig soha nem érzetem ilyet. Nagyobb melltartó is kellett. Tudom, hogy a nőiesség belülről jön, de én akkor, ennek a kis változásnak köszönhetően sokkal nőiesebbnek éreztem magam. Persze kellett az a tudat és érzés is, hogy egy új kis élet fejlődik bennem.
Sajnos azonban a születés és családdá válás csodáját már (még) nem élhettük meg. A férjem azt mondta az egyik nap nekem, hogy csodál engem, amiért még ilyen nehéz helyzetben is tudtam ragyogni. Hiszen minden erős férfi mellett egy erős nő áll - kéz a kézben.
Judit
További "A testem története" blogok itt olvashatóak.
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
