• Fotós szakmai cikk •
Ott álltam földbe gyökerezett lábbal, az arcomon értetlen arckifejezéssel, és még bosszankodni sem volt erőm.
Valószínűleg ebben a pillanatban jobban hasonlítottam egy szerencsétlen, az ereit éppen felvágni készülő jövőkép nélküli emberre, mint egy szakmájában elismert fotósra. Majd a következő pillanatban leültem a kondi gépek közé, nem törődve azzal, hogy a megrendelő, a modellek, a sminkes, a fodrász és a videós felettem áll és kérdő tekintetükkel tőlem várnak épp tanácsot. Legszívesebben apró porszemmé váltam volna és azonnal eltűnök.
Egy mély levegővételt követően kizártam a külvilágot, és elkezdtem hasonló kínos helyzetet keresni a múltamban, hátha eszembe jut valami megoldás. Találtam is egyet, időben nem is kellett olyan messzire mennem, pár hónappal korábban történt. Ebben a szituációban én csak segítőként dolgoztam, de nagyon jól emlékszem a fotós kollégám, Steve arcára, amikor egy reklámfotózáskor, Coney Islanden egyik pillanatról a másikra óriási szél kerekedett, és magával vitte a mobil vakukat az esernyőkbe kapaszkodva, és a kezemből a derítő lapot is elvitte, be az óceánba. Menthetetlen volt a helyzet, fel sem tudtunk eszmélni, annyira gyorsan történt minden, ráadásul az ég is beborult, ezzel meg lett pecsételve a fotózás sorsa.
Ott álltam tátott szájjal, s valószínűleg ugyanilyen értelmetlen arckifejezéssel, mint most. Ránéztem az órámra, még 17 perc volt pontosan a fotózásból, a modell haja kaotikus, a ruháról nem is beszélve, a nap se sütött, és a legnagyobb probléma az volt, hogy minden mozzanat percre pontosan ki volt számolva ahhoz, hogy másnap nyomtatásba kerülhessen az anyag. Egyik megdöbbenésből a másikba estem, mikor Steve a kezembe nyomta a gépet és a táskáját, majd elrohant. Nem mondott semmit, mindenki épp a krízis kezelésével volt elfoglalva, és mentették a menthetőt.
Az órámra néztem, 9 perc volt még hátra, a grafikus kolléga, aki a megrendelőt képviselte, nyugodtan állt mellettem, és várta az „anyagot”, ami még sehol sem volt.
Majd, egyszer csak megjelent a hátam mögött Steve, és ennyit kérdezett hangosan mindenkitől:
- Folytathatjuk?
Megfordultam, és egy hatalmas ezüst autós szélvédő hővédő volt a kezében. Végigrohant a környező utcákon, és bement az üzletekbe derítőnek való alkalmatosságot keresni, mígnem az egyik bolt tulajdonosa felajánlotta a teherautójából ezt. Hihetetlen, hogy pörgött az agya, és hogy kezelte a helyzetet. Nem véletlen, hiszen 34 éve hivatásos fotós, 12 éve van az ügynökségnél, és ez idő alatt valószínűleg rengeteget tapasztalt.
Nem sok idő telhetett el, mire ez az emlék végigfutott az agyamon, mikor felnéztem, a stábtagok egymással beszélgettek már.
De mi is ez a szituáció, amibe így, csak a semmiből belekezdtem?
Itt vagyunk egy konditeremben, több helyszínen fogunk fotózni, két fitneszvilágbajnokot, közel 50 szett fitneszöltözetet, erre összesen 4 óra áll rendelkezésre, profi fotókat várnak, és nem hozhatom be a softboxaimat és a vakukat, mert zavarja az embereket, akik edzeni jöttek ide. Fényünk minimális, az elvárások óriásiak, és az ügyfél minden bizalmát belém vetette, a rezsióradíjunk hatalmas, az anyagnak meg holnapra meg kell lennie.
Miközben alternatív fényforrást kezdtem el keresni, egyszer csak eszembe jutott, hogy nem régiben vásároltam 2 Lume Cube vízálló és ütésálló LED fényforrást a DJI drónunkra kifejezetten extrém fényviszonyokhoz, és ha szerencsém van, ezek még a kocsiban vannak kibontatlanul.
Jót mosolyogtam magamban. Mi ez, ha nem extrém helyzet? Emlékeztem, hogy ennek a kis lámpának a promó videójában láttam, hogy képes komolyabb fénymennyiség kibocsájtására is zárt térben, de igazán nem fordult meg a fejemben, hogy teszteljem, mert számomra a stúdióvaku a tökéletes megoldás – általában a derítőlap mellett – a modell bevilágítására. Itt pedig főleg ez lenne a feladat.
Pár perc türelmet kértem. Míg gyalogoltam az utcán az autó felé, gyorsan megnéztem egy tutorial videót, az autósok legnagyobb örömére, mert úgy mentem keresztbe az úton, mintha egy lélek nem lenne rajta. Mire az autóhoz értem, már kialakulóban volt a fejemben a terv. Ha tényleg ilyet tud a cucc, akkor van némi esély, hogy kézből, jó záridő mellett, alacsony ISO-val és kellő mélységélességgel megfogom tudni valósítani a megrendelő elképzelését.
Felnyitottam a hátsó ajtót, de elsőre nem találtam meg a szokásos kupiban, majd aztán, egyszer csak előkerült. Kibontottam a szatyrot, amibe még a boltba tették, és elkezdtem megnézni, hogy miket is vásároltam. Nem is emlékeztem, hogy a drónra rakható merevítőn kívül én még vettem különböző méhsejtrácsokat és derítőkúpokat is. Ez eddig még nem lett volna elég, mert, ha rácsavarom az állványfejre, nem tudom állítani a dőlésszögét csak fel és le pozícióba. Ellenben, a drónhoz vásároltam 2 darab 360 fokos minigömbfejet is, amivel már könnyen megoldhatóvá vált a pozicionálás.
A következő probléma a szűrők felerősítése volt, ugyanis erre a célra a Lume Cube-hoz külön házat kell venni, de ezt nem tudtam, mikor vásároltam. Miután jobban szemügyre vettem az eszközt, rájöttem, hogy egy ragasztószalag is megteszi, és elindultam vissza.
Közel 30 perc csúszásban voltunk, és igaz, fejben tudtam, hogy mit szeretnék, de ilyen fényekkel még nem dolgoztam. Az egy dolog, hogy a videó alapján gyerekjáték a használata, de a valóságban ez a kütyü jóval összetettebb rendszer, mint azt ránézésre gondoltam.
Első körben letöltöttem a mobilomra az alkalmazást és párosítottam mind 2 kockát hozzá. Így már láttam, hogy hányadán is állunk az akkumulátor töltöttségi szinttel. Az app egész gyorsan kiismerhető volt. Külön lehetett kezelni mindkét vaku fényerejét, sőt, még ha épp mobillal fotóztam vagy videóztam volna, akkor leszinkronizálja magát és rendszervakuként vagy épp állandófényű lámpaként működik.
78% és 83%-on voltak a töltési szintek, és be tudtam állítani, hogy mennyi ideig legyenek bekapcsolva, az az hány perc, illetve másodperc után kapcsoljanak ki. Ezzel tudtam az akkuüzemidőt kímélni. Hihetetlen erős fénye volt a legmagasabb szinten, 10 fokozatban volt állítható, amit a bekapcsológomb melletti gomb nyomkodásával is tudtam fokozatosan állítani. A legerősebb szinten így érezhetően jobban is merült. Tudtam, hogy 1/160 -ad és F2.8 -as alá nem szeretnék menni, ezért ezeket az értékeket állítottam be a fénymérőn. Miközben a terveimhez a megfelelő helyen mértem a fényt, a mobillal tudtam egyből finoman csökkenteni a fényerőt úgy, hogy a lehető legkisebb ISO-val tudjak dolgozni.
A derítő kupak nélkül nagyon erős volt a fénye, hol használtam, hol nem, ez a környezettől is függött. Megpróbáltam a környezeti fénnyel összhangba hozni mindent, mert úgy sokkal valóságosabb képet kaphattam. Az ügyfél azonnal látta egy táblagépen, az exponálást követően a fotókat, és egyből tudta jelezni, ha valami nem úgy látszódott a ruhákból és a modellekből, ahogy azt ő szeretné. Bár azért ez nem volt ennyire egyszerű, de erről kicsit később írok itt.
Ezzel így rengeteg időt nyertünk, hiszen mikor lett egy – egy tökéletes kép, csak elmentette és már léphettünk is tovább. 2,5 óra elteltével, már 24-31% körül tartott a vakuk akkumulátorszintje, és már közel 30 öltözetet fotóztunk 8–10 helyszínen, számtalan beállításban. Ami hátrányt jelentett, hogy a 6D-n az 50mm F1.4-es objektívem néha önálló döntéseket hozott, és hol előrébb, hol hátrébb fókuszált, ami nem mindig volt egyből észrevehető. Ezért időről-időre át kellett pörgetni és belenagyítani a már kiválasztásra került képekbe, hogy tényleg minden rendben van-e. Aztán volt természetesen, hogy fókuszhibás képeket is találtunk, ilyenkor azt a ruhát vissza kellett vennie a modellnek és gyorsan helyszínt váltottunk és újrakészítettük. Három és fél óránál járhattunk, mikor az egyik vaku teljesen lemerült. Már a nap is lemenőben volt, a nagy ablakokon egyre tompábban érkezett a fény, sietnem kellett. Elővettem a dual USB/220 adapteremet, és felraktam tölteni a vakut. Véletlenül megnyomtam a tetején a bekapcsológombot, mire a vaku hirtelen világítani kezdett.
Wooow! - Mondtam hangosan, annyira hihetetlen volt, hogy direktbe külső áramforrásról is tud üzemelni. Elővettem az 5 méteres usb-hosszabító kábelemet, amit a táblagéphez szoktam használni, és máris tudtam folytatni a munkát. Egész hamar elértem 10% töltésig, majd gyorsan váltottam, és elkezdtem tölteni a másik vakut is, hogy megmaradhasson a két fényforrásom.
Volt mikor a méhsejtrácsot használtam, volt mikor a fényterelő kupakot. Volt mikor egy embert kellett bevilágítani és volt mikor ketten szerepeltek a képen.
Alapjában véve a feladatot teljesítettem, de teljesen másképp kellett gondolkodnom hozzá. Mivel vízálló is, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom piros fóliával, egy zuhanyzóban is, mondjuk egy művészi aktfotózás erejéig, de ehhez még jobban ki kell tapasztalnom.
Engem teljesen lenyűgözött, mondjuk nyitottnak is érzem magam az újdonságokra, de ha ez a szituáció nincs, akkor valószínűleg sosem próbáltam volna ki a fotózáshoz, csak a drónon használtuk volna reflektorként. Most pedig teljesen oda vagyok érte, itt olvashatjátok el a beszámolót a zuhanyzós tapasztalatokról is.
A végén még egy werk videót is összeállítottunk a fotózásról.
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
Modellek:
Czine Szilvia - https://www.facebook.com/czine.szilvia/
Kocsis Alexandra - https://www.facebook.com/alexandrakocsisofficial/
Fitnesz ruha:
Coctail Sport - https://www.cocktail-sport.com/sport-fitness-joga-ruhazat
Helyszín:
RiverFitness - https://riverfitness.hu
Werk:
Horváth Ádám- https://www.facebook.com/adamhorvathphotographer
Bánhalmi Norbert
