Az én kálvárián 2016 december 11 -én kezdődött ami az életemben egy tragédia. Meghalt a férjem, és ez megváltoztatott mindent. Olyan érzés ez mint amikor kihúzzák az ember lába alól a talajt. Leírhatatlan fájdalmat éreztem, amit nem lehet szavakba foglalni. Egyedül maradtam a 12 éves gyermekemmel Márkkal aki a világot jelentette,
és jelenti ma is számomra.
Családom, barátaim és a munkahelyemen a kollégáim mindenki egy emberként állt mellettem, amiért örökké hálás leszek a sorsnak. Közvetlenül a férjem halála után volt egy nőgyógyászati műtétem amivel hetekig voltam otthon. Volt időm töprengeni és újraépíteni az életem.
Sokat gondolkoztam azon, hogy a házasságunkban nem tudtam kiteljesedni mint nő. Feleség és édesanya szerepét töltöttem be és ezt így utólag nézve, óriási hiba volt. Sokat dolgoztam, neveltem a fiam a munkába temetkeztem. De muszáj volt továbblépnem, mert tudtam, senki sem oldhatja meg helyettem az életünket. Vissza vásároltam a lakásunkat, felújítottam, teremtettem egy egzisztenciát és nagyon büszke lettem magamra, mert minden teljesen egyedül értem el.
Lelkileg viszont nem voltam rendben. Amikor pedig már azt éreztem nem bírom tovább akkor egy segítő kéz, a hirtelen a semmiből felém nyúlt. Ez a segítő a férjem egyik barátja volt aki több ezer kilométerre volt tőlem. Kihúzott a gödörből és újra nővé tett. Az ember sok mindenre teremtetett de arra, hogy magányos legyen, úgy gondolom biztosan nem. Hiszen mi emberek társas lények vagyunk.
Ez a barát / lelki társ a mai napig jelen van, itt van a mindennapjaimban, hogy felrázzon, ezzel utat adva a fénynek az életemben. Minden ember okkal érkezik a másik ember életébe. Ő pont akkor jött, amikor ezt a darabot magamba a lelkembe kellett illeszteni. Hiszem, hogy kicsit mindenki hordozza önmagában mások darabjait. Ez a barátság három éve tart és egyáltalán nem számít a közöttünk lévő távolság. Ezek a beszélgetések számára is bizonyosan ugyanolyan jók voltak. Egyformán szükségünk volt egymásra.
Az évek összekovácsoltak bennünket, sokat tudunk egymásról. Az életem nyitott könyv lett a számára, de ez nem is meglepő. Hétköznapi édesanya és nőként kiszámítható szokásos életemet éltem vele ellentétben, mert az ő élete pörgős és kiszámíthatatlan. Las Vegas után ismét Miamiba él. Független, egyedülálló férfi aki soha nem tartozott felelősséggel senkiért. Tartjuk a kapcsolatot kisebb - nagyobb megszakításokkal, hogy az ő szavaival éljek, " Ez egy védekezés számára, hogy nem minden nap beszélünk, vagy írunk egymásnak".
Amikor úgy gondolta megjelent és rendszeresen beszéltünk majd eltűnt hetekre és ez mindig így ment. Nagy pókerjátékos a pasi. Nekem pedig ez igazi lelki vívódás volt. A sors iróniája hogy egy baráti társaságba tartoztunk, de soha nem találkoztunk. Az élet mégis úgy döntött összehoz bennünket. Olyanok vagyunk mint a mágnes amik vonzzák és taszítják egymást. Valamiért nem tudjuk elengedni a másikat. Jóképű borostás macsóként, a lehengerlő modorával, nálam mindent vitt. Nálam pedig az elmondása szerint én, a szavaival élve: "mert normális és szép nő vagyok aki megáll a saját lábán".
Ki tudja, nehéz megmondani, de az idő mindent megváltoztatott szép lassan a szerepek felcserélődtek. Barátból és lelkitársból lassacskán vonzalom lett. Màra pedig úgy tekintünk egymásra, mint nő és férfi.
Tervezzük a találkozást.
Újra tudtam örülni az életnek, és mindennek ami ezzel járt. Foglalkoztam saját magammal, ami azt jelenti, tudtam adni magamnak végre, én időt. Elkezdtem rendszeresen tornázni, foglalkozni a testemmel és lelkemmel. Most ha belenézek a tükörbe azt látom amit látni szeretnék a Nőt, mert mi Nők mindent megtestesítünk egyszemélyben, amit csak szeretnénk. Ha kell az édesanyát, feleséget a Nőt és a társat egyaránt.
Mára egy határozott és egyben egy igazán kiegyensúlyozott nő lettem. Mi Nők képesek vagyunk az önálló életre egyedül is.
Ezzel azt szeretném mondani, hogy mindent el lehet érni csak akarni kell, hinni bízni saját magunkban és kitartani a kitűzött célért. De az tény, hogy mindenért tenni kell, semmi sem jön magától. Az élet is olyan mint az évszakok. Változik, vannak benne jó és rossz dolgok egyaránt, mert az élet annyi terhet ró ránk amennyit el bírunk.
Egy lecke amiből mindig tanulnunk kell. A sors úgy hozta, hogy 2019 decemberében megismertem Bánhalmi Norbert fotóst, aki képeken keresztül megmutatta számomra a falak mögött rejtőző igazi énem. Köszönettel és hálával tartozom neki ezért, mert a fotózás során annyi figyelmet és szeretetet kaptam, amiről mi Nők csak álmodni merünk.
A képek ráébresztettek arra, hogy Nőnek lenni csodálatos dolog. Önbizalmat adott nekem, be bizonyítottam elsősorban önmagamnak, a környezetemnek, hogy közel az 50 -hez, egy nő is lehet vonzó és szexi. Mert örökké nem eshet és hiszem, hogy a boldogság is megtalál...
Ám az a bizonyos találkozás mégsem jött létre...
Az utazás előtt köddé vált. Szomorú vagyok, hogy nem állt elém férfiként és elmondja nekem őszintén, hogy mit érez. A gyávák útját választotta. Naivitásomon az évek és a csalódások mit sem változtattak. Nem figyeltem eléggé a jelekre hittem, és bíztam, hogy most minden más lesz. A szív és az ész rengeteg csatát vív egymással. Az eszed tudja mi lenne helyes, de a szíved minduntalan más utakon jár. Ott belül ahová csak keveseket engedd be az ember a legőszintébb érzéseit kaphatja meg és ő kiváltságos volt akit igazán közel engedtem magamhoz.
Megajándékoztam a bizalmammal. Tudod mikor van az a megmagyarázhatatlan érzés ott legbelül. Elfogott a kötődés, és mindent felülírt. Az élet olykor jól megforgatja és szétkuszálja terveinket és a céljainkat. De Ő már csak ilyen. Újra és újra összekeveri a kirakós darabjait. Nekünk pedig újra össze kell rakni a darabkákat ezzel feladva a leckét.
Tudom, hogy eljön majd a perc amikor mindent megértek. Az idő eldöntötte ő csak barát és lelki társ volt nekem és ezt elfogadtam. Ajándék volt, hogy elkisérjen az életem egy szakaszán. Ezt most könnyebben élem meg, mert erősebbé tettek az évek. Persze nem azt mondom, hogy nem fáj. Borzasztóan fáj! Miért döntött így? Ez a kérdés ilyenkor mindenkit nagyon foglalkoztat. Talán azért, mert félt a megérintődéstől vagy mert a szabad és független életét félt feladni.
Ezt soha nem fogom már megtudni. Mert a gondolataiba 100 százalékban soha nem engedett betekintést. Az öreg odafent és az idő nagy tanító mesterek. Nekem még mindig tanulnom kell, hiszen míg út van, amíg járhatom addig változás is van.
A döntést Én hoztam meg!
Nem volt könnyű, azonban nem volt más választásom. Amikor elengeded a múltat az a halál. Amikor be engeded a jelent, az az újjászületés. Szokták mondani: "Nálam találhat jobbat de olyan jót mint én biztosan nem!"
De optimistán tekintek a jövő felé, mert a JóIsten ménesében van elég ló...
